Indokolja-e az éghajlatváltozás  Dr. Tóth Ferenc, 2009/12/31 10:43

Indokolja-e az éghajlatváltozás a géntechnológiával módosított növények termesztését? Nem a szárazságtűrés technokrata szemléletű növelését kellene erőltetni, de még csak nem is az öntözést, hanem a táj vízbevételét növelni erdősítéssel, a folyók, patakok kanyargósságának helyreállításával, illetve a tájszintű vízveszteséget csökkenteni mezővédő erdősávokkal és a hagyományos vízmegtartó gazdálkodásra, például a fokgazdálkodásra való tömeges visszaállással.   Indokolja-e az éghajlatváltozás a géntechnológiával módosított növények termesztését? Kérdezték a Duna TV Gazdakör című műsorában, ahol főként a kukoricatermesztésről volt szó (2009. szeptember 18. és 19.). A megszólaltatott szakértők és mezőgazdasági vállalkozók válasza határozott igen volt. Szerintük óriási versenyhátrány lenne, ha elzárkóznánk ettől a megoldástól. Ezzel szemben a „Tájfajták, génmegőrzés” című parlamenti nyílt napon (2009. május 22.) Rodics Katalin előadásában azt hallhattuk, hogy mindez csak üres ígérgetés, ugyanis a köztermesztésben lévő szárazságtűrő fajtákat kivétel nélkül hagyományos nemesítéssel hozták létre. Ráadásul a génbankok állományából bőségesen lehetne válogatni még további szárazságtűrő fajtákat, akár továbbnemesítési célból, akár azért, hogy rögtön visszahelyezzük ezeket a köztermesztésbe. Erre az iparszerű gazdálkodás hívei rögtön fel szokták hozni ellenérvként, hogy a hagyományos fajták nem teremnek annyit, mint a korszerű hibridek. Lehet, de nem is olyan költséges és kockázatos a termesztésük, így az egyenleg kedvezőbb lehet a végén. Ráadásul a génbankok állományából bőségesen lehetne még válogatni további szárazságtűrő fajtákat, akár továbbnemesítési célból, akár azért, hogy ezeket visszahelyezzük a köztermesztésbe. Az iparszerű gazdálkodás hívei azonban erre azzal érvelnek, hogy a hagyományos fajták nem teremnek annyit, mint a korszerű hibridek. Lehetséges. De nem is olyan költséges és kockázatos a termesztésük, így a végén az egyenleg sokkal kedvezőbb lehet. A Gazdakörben elhangzottak alapján jelenleg ráfizetéses a kukoricatermesztés, és nem is nagyon van remény, hogy ez megváltozzon. Hacsak - lépést tartva a korral - fel nem oldjuk a GMO- (Genetically Modified Organism – génmódosított szervezet, a továbbiakban GM) tilalmat. Érdekes gondolat. Úgy akarunk megszabadulni a nyomott kukoricaárak miatt kialakuló pénzügyi veszteségektől, hogy a jelenlegi európai fogyasztók által elutasított GM-kukoricát termesztjük majd. Ami lehet, hogy többet terem, de elutasítottsága miatt még kevesebbért fog elkelni. Semmi baj, próbálnak megnyugtatni bennünket, majd a bioetanol-gyártás felveszi a fogyasztók által elutasított GM-kukoricát. De vajon miből gondolják a szakértők, hogy ipari nyersanyagként kedvezőbb áron lehet majd értékesíteni a kukoricát a támogatási rendszer átalakítása, netán megszűntetése után is? Ebből a gondolkodásmódból világosan látszik, hogy a közvélemény ellenállását és a szakmabeliek óvatosságát semmibe véve akarnak ránk erőltetni egy bizonytalan kimenetelű megoldást. Noha a magyar emberek már megtanulták: amit nagyon erőltetnek, az soha nem vezet jóra. De nézzük meg, mit várhatunk a jövőben a szárazságtűrő GM-növényektől. A szárazságtűrés ugyanis nem azt jelenti, hogy víz nélkül is terem a növény, hanem azt, hogy komolyabb élettani károsodás nélkül viseli el az aszályt. Esetleg azt is jelentheti, hogy egységnyi szerves anyag előállításához kevesebb vizet kell felszívnia a növénynek, mint a szokványos fajták egyedeinek, tehát kisebb az ún. „víz-lábnyoma”. Olyan ez, mintha a várható energiaválságra úgy akarnánk felkészülni, hogy – mivel a házi szélerőmű túlságosan költséges – energiatakarékos háztartási gépekkel szerelnénk fel a lakást. A csökkent fogyasztással azonban mit sem érünk, ha az energiaválság miatt kimarad, vagy egyszerűen megszűnik az áramszolgáltatás. Meggyőződésem, hogy nem a szárazságtűrési képesség technokrata szemléletű növelését kellene erőltetni. De még csak nem is az öntözést. A magyar táj vízbevételét kellene növelnünk, méghozzá erdősítéssel, a folyók, patakok kanyargósságának helyreállításával. Mezővédő erdősávokkal kellene csökkenteni a vízveszteséget, és törekedni a tájszintű, illetve a hagyományos vízmegtartó gazdálkodásra, például a fokgazdálkodásra való tömeges visszaállással. A szárazságtűrő növények nem helyettesítik a tájból hiányzó vizet, az öntözés pedig hatalmas energiafelhasználás árán csak tovább apasztja az amúgy is szűkös vízkészleteket. Ráadásul a GM-technológia ezernyi szállal kötődik az energiaigényes, kőolaj alapú fogyasztói világrendhez. Komolyabb gazdasági válság esetén a társadalom mindig leegyszerűsödik, azaz egész sor szakterület és szolgáltatás tűnik el. A csúcstechnológia pedig különösen érzékeny az ilyen helyzetekre. Hiába vannak jól képzett genetikusok és informatikusok a laborban, ha nem lehet szerezni tömítést vagy szelepet a méregdrága laborfelszereléshez. És hiába van pótalkatrészünk, ha az oktatási keret megnyirbálása miatt nem képeznek olyan szerelőket, akik értenének a különleges berendezések javításához. A háborús készülődés (akár gazdasági, akár fegyveres) életre hívja, a háborút követő béke elterjeszti, a társadalom mélyreható válsága viszont elsorvasztja a csúcstechnológiát. Márpedig az energiaválság a dolgok jelenlegi állása szerint elképzelhetetlenül súlyos csapást fog mérni a szállításra és a gépesítésre, ezen keresztül pedig az élelmezésre, a vízellátásra és a szennyvízkezelésre is. Amikor nem oldható meg még a lakosság alapvető szükségleteinek kielégítése sem, akkor a legtöbb országnak a csúcstechnológia társadalmi hátterének fenntartására sem marad ereje. Ha pedig mindezekhez hozzávesszük, hogy a lakosság összetétele is olyan irányban változik majd, amely a társadalom műszaki alapjainak csak a lebontását tudja és akarja elvégezni, nem pedig az újratermelését, akkor felelőtlen döntésnek tekinthetjük az élelmezésbiztonságot a csúcstechnológiára alapozni. A GM-fajtákat vagy -hibrideket ugyanis nem elég pusztán létrehozni, fenn is kell őket tartani. A fenntartás (azaz változatlan használati értékű szaporítóanyag-előállítás) viszont nagyjából ugyanazt a társadalmi-műszaki hátteret igényli, mint a kifejlesztés. Ha a csúcstechnológia korszaka nem ér véget, akkor is felelőtlenség a tömegélelmezést géntechnológiával módosított növényekre alapozni. A termésbiztonság alapja az állományszintű ellenálló képesség, ami a természetes genetikai változatosság nélkül elképzelhetetlen. Ha a növényállomány genetikailag változatos, akkor igaz ugyan, hogy minden évjáratban lesz valami csekély termésveszteség, az egész termés azonban sohasem vész oda. Genetikailag egységes állomány esetén megvan az esély arra, hogy egyáltalán nem lesz terméskiesés, azonban arra is, hogy az egész termés odavész. A hagyományos fajtanemesítés során is csökkentjük valamelyest a változatosságot azzal, ha következetesen csak bizonyos egyedeket szaporítunk tovább. A hibridnemesítésnél még jelentősebb a genetikai veszteség a beltenyésztett anya- és apavonalak kialakítása miatt. A GM-hibrideknél a genetikai változatosság még tovább csökken. Mondhatjuk erre, hogy az ivartalan szaporítás – például a burgonyánál – géntechnológia nélkül is az elképzelhető legkisebb szintre volt képes visszaszorítani az állományszintű (táblaszintű) változatosságot. Való igaz, ugyanazt a hibát többféleképpen is el lehet követni. Élelmezésbiztonsági (és nem élelmiszerbiztonsági) szempontból még a GM-hibridektől is kockázatosabb lehet szövettenyésztéssel, mikroszaporítással fenntartott klónokra alapoznunk a tömegélelmezést. A korábbi hibák azonban nem jogosítanak fel bennünket újabb, hasonló hibák tudatos elkövetésére. A GM-növényeket a haszonelvű, iparszerű gazdálkodás szülte. Mint csúcstermékek, megfelelően alkalmazva kétségkívül növelhetik az iparszerű gazdálkodás hatékonyságát. De miben is állt eddig ez a hatékonyság? Olcsó, de tápelem-hiányos, vitaminhiányos élelmiszert adott, cserébe tönkretette a termőtalajt és a tájat, szétzúzta a közösségeket és a hagyományos mesterségeket, munkanélküliséget gerjesztett, végül pedig példátlan mértékben tette kiszolgáltatottá a lakosságot. Ennek a „hatékonyságnak” a fokozása azt jelenti, hogy még kevesebb élőmunka-ráfordítással még olcsóbb, még hiányosabb beltartalmú élelmiszert csikarunk ki a még jobban tönkretett talajból és tájból. Miközben közösségeink még tovább darabolódnak, kiszolgáltatottságunk pedig a ketreces tartású nagyüzemi baromfi szintjére kerül. Mit tegyünk? Először is világosan látnunk kell, hogy a jövőnket nem a géntechnológia veszélyezteti, hanem maga az iparszerű gazdálkodás, aminek csak egy része a géntechnológia! A lakosság jelenlegi tudásszintje, szemlélete és életmódja mellett az egésznek nekimenni egyelőre még reménytelen. Az iparszerű gazdálkodás leváltásához következetes munkával meg kell teremteni a megfelelő lélektani és gazdasági feltételeket. Vagy ki kell várni, amíg valamilyen elemi erejű csapás meg nem ingatja a szakemberek és a tömegek csúcstechnológiába vetett vakhitét. Addig is minden erőnkkel az értékteremtésre és értékmentésre kell összpontosítanunk. Mentsük vissza a köztermesztésbe a génbankokban tárolt régi fajtákat! Erdősítsünk, ahol csak lehet, és telepítsünk szántóföldjeink, útjaink mellé védősávokat! A gyümölcs tájfajták beszerzésében hasznos segítség lehet a Magyarok Szövetsége Mezőgazdasági Tagozatának adatbázisa, amelyhez az msz.mgt@gmail.com - email címen férhetnek hozzá az érdeklődők. Dr. Tóth Ferenc   Kapcsolódó linkek Magyarok Szövetsége a társ. önszerveződés lapja 8.szám megrendelhető